Régóta vagyok azon az állásponton, hogy korunk politikai folyamatait leginkább a szélsőséges nézetek határozzák meg. Miközben a szélsőjobboldali eszméket konzervatívnak és nemzetinek hazudják, az egykor szép és követhető liberális gondolatokat a politikai korrektség erőszakosságával mérgezték meg.

A politikai korrektség nem új dolog. Évtizedek óta építi magát, és határai az évek során folyamatosan szűkültek. Határai viszont ceruzával rajzoltak, nem tollal, állandóan radírozgatják, egyesek bővítenék, mások szűkítenék őket.

Meg kell látni, hogy a politikai korrektségről alkotott kép sosem volt egységes. A határokat megszabni hivatott médiumok, politikusok és közszereplők ugyanis mást és mást gondoltak a PC-ről. Persze észre lehet venni egyfajta egységes gondolkodásra törekvést, mégis, vannak emberek és csoportok, akik időnként szakítanak az elfogadott normákról alkotott képpel, és általában azokat eltúlozva próbálnak meg valamiféle változást elérni.

Ők a politikai korrektség radikális vonala, akiket még a liberális filmrendezők és producerek is kigúnyolnak. Elképzeléseiket még a PC kultúra sem tudja általában befogadni. (Tudjuk, ezek azok a dolgok, amiket a South Park és a Family Guy vicc tárgyává tesz.)

A határok szűkülnek tehát, de nem pontosan meghatározhatóan. A határok folyamatos szűkülésének kívánt eredménye az egyenlőség „teljes” megvalósulása.

A XXI. század politikai korrektség-elképzelése az egyenlőség elérésének legjobb eszközeként – véleményem szerint – egyfajta „pontozási rendszer” alkalmazását tekinti. Minél „hátrányosabb helyzetben” lévőnek gondol valakit a társadalom, annál „magasabb a pontszáma”: a PC határai annál tágabbak, annál több dolgot "szabad mondania". Ahogy „nőnek a pontszámok” egy személynél, úgy csökkenek a dolgok, amelyek kimondásával megsérti a politikai korrektséget.

Képzeljük el, hogy egy futóversenyen valakit minél esélytelenebbnek gondolnak a győzelemre, annál előrébb indul.

A fent említett „pontozgatás” azonban – szerintem – pont a valós egyenlőség megvalósulását akadályozza meg. Persze el tudom képzelni, hogy rengetegen vannak, akik szerint működőképes.

Én viszont úgy látom, hogy a „nekem szabad, neked nem” kultúrája frusztrációt okozhat a társadalomban, és olyan politikusokat juttathat hatalomra, mint Donald Trump. Az egymásra mutogatás megöli azt a célt, hogy végre tényleg ne az alapján ítéljünk meg valakit, amiről nem tehet.

Én olyan világban élnék szívesen, ahol nem tekintik jobb dolognak, ha nőt választanak elnöknek, mert egy elnöknél a leglényegtelenebb dolog, hogy mi a neme. Olyan világban élnék, ahol a szexizmus egyik nemtől sem elfogadott. Egy olyan világban, ahol mindegy valakinek a bőrszíne vagy a vallása, mert sokkal fontosabb ennél, hogy milyen ember.

Jó lenne, ha a „pontszámokat” végre elhagynánk, és mint egyenlő értékű emberek élnénk békében, nem egymásra mutogatva, nem hibáztatva, nem gyűlölve.

Lehet egy ilyen világ?

Kép: Pixabay
A Kezdőbetű-blog megtalálható a Facebook-on is, Kezdőbetű néven!